MENÜ

 

 

Végső búcsú Tánczos Imrétől

 

Elkísértük utolsó útjára feledhetetlen barátunkat, Tánczos Imrét, Imruskát, Imikét. Óhatatlanul arra a bizonyos februári klub estebédre kell gondolnom, ahol utoljára hallhattuk mindig érdeklődéssel követett felszólalását. Ekkor is újra felhívta a figyelmünket a nagyon idős és/vagy beteg kollégáink látogatására, lelkünkre kötötte, hogy ne feledkezzünk meg róluk! Ezt is szívügyének tekintette mindig. Olyan hihetetlen, hogy már nem hallhatjuk többé bölcs intelmeit, buzdító szavait, sziporkázó humorát, nem élvezhetjük az általa kitalált és megvalósított programokat. A maga szerény létével ő valóságos népnevelő volt – nem csak szavaival, de gesztusaival is terelgetett minket a jobbá válás útján.

 

Rengeteg elképzeléséből kötelességünk teljesíteni, amit csak lehet! Ránk hagyta házi feladatul. Iszonyúan nehéz lesz átvenni a szerepét - tökéletesen soha nem is fog sikerülni, ezt tudjuk mindannyian. Az ő kisugárzása, lényének varázsa, bölcsessége, könnyed humora, türelme és nyugodtsága, az elesettek iránti végtelen elkötelezettsége, empátiája, a felvállalt ügyek iránti határtalan odaadása, önzetlensége egyedülálló volt.

 

Miként az a felvállalt szerep is, hogy időtlen idők óta ő búcsúztatta elhunyt kollégáinkat, gondosan egyeztetve a családtagokkal, nehogy kimaradjon valami a beszédből. És most tőle kellett elbúcsúznunk. Megértő, megbocsátó szeretetével vajon milyen utolsó tanácsot adhatott volna a temetését illetően onnan föntről népes családjának és az itt maradt kollégáknak? Fanyar humorával talán felhozta volna a suszter és a lyukas cipő példáját...?

 

Nagyon sokan eljöttek Imrétől elbúcsúzni, csaknem a teljes elnökség Kőszegtől Kecskemétig, de tisztelői más vidéki városokból is Budapestre utaztak a temetésre. Az Új Köztemető ravatalozója előtti téren kapott helyet a sokaság nagyobbik része. Mivel a temető nem jeleskedett a kihangosítással, így ők nem is hallhatták dr. Kaizinger Tibor nyugállományú pénzügyőr ezredes, a NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnökének búcsúbeszédét, amit most közzéteszünk Honlapunkon.

 

Díszőrség kísérte a hamvakat és a rengeteg virágot az urnafalhoz. Az Il Silenzio fájdalmas dallama után Apaj polgármestere mondott el néhány szívhez szóló, szép búcsúgondolatot.

bgj

 

 

Kedves Gyászoló Család, Rokonok, Kollégák, Ismerősök, Nyugdíjas Társaink!

 

 

A NAV NYOSZ valamennyi nyugdíjasa és a család megbízásából búcsúzom el TÁNCZOS IMRE nyugalmazott pénzügyőr alezredestől. 

Imre távozásával komoly veszteség érte a Vám- és Pénzügyőrség, illetve jogutódja, a NAV nyugdíjasai nagy és összetartó családját. Az Ő szavait idézve: „egy nagy generáció utolsó mohikánjának egyike került az örök vadászmezőkre, ahol tovább üldözi a csempészeket”.

 

Nem tudok példát mondani arra, aki az önkéntes közösségi munkát olyan természetes könnyedséggel, szerénységgel és szívből jövő szeretettel végezte, mint ahogy azt Imre bácsi tette. (A bácsi szót nem szerette, de tőlünk ez nem a korának szólt elsősorban, hanem a tiszteletnek!)

 

 

A búcsúzás pillanataiban idézzük vissza hihetetlenül gazdag életútját, amelyben a jelenlévő gyászolók is felismerhetik az Imrével kapcsolatos emlékeket, a közös munkát, legyen az szakmai vagy a közösségért végzett tevékenység.

 

1935. augusztus 25-én született Budapesten. Édesapja eredeti néven TRIMPFEL volt, amelyet Tánczos névre magyarosított olyan korban, amikor erre nagy szükség volt ludovikás katonatisztként. Édesanyja egy csendőr őrmester egyetlen leánya volt, így a hadsereg akkori vezetői rangon aluli házasságnak, engedély nélküli házasságkötésnek tekintették, - ezért leszerelték.

Imre születésekor így édesapja munkanélkülivé vált. Ezt követően a kőbányai LAMPART gyárban helyezkedett el, így Imre Kőbányán élte meg gyerekkorát. Itt végezte az elemi, majd általános iskolát. A középiskolát az I. László Gimnáziumba (akkor még nem Szent László) fejezte be. Itt ismerkedett meg feleségével Csillag Gizellával, akivel egy évfolyamra járt.

 

 

Egy testvére van, Miklós, aki ugyancsak katonatiszt volt, aki szintén folytatta az egyenruhás hagyományokat.

 

Dolgozott a Vörös Csillag Traktorgyárban szerelőként (a régi HOFFHER gyár), majd a sorkatonai szolgálat következett, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc megszakított, de utána vissza kellett mennie sorkatonai szolgálatba.

 

Leszerelése után 1958. február 1-én felvették a Vámőrség állományába, Balogh altábornagy úr és a régen elhunyt Czigányi Lacival egy időben. Ennek az évnek a krónikájához tartozik a házasságkötése is Csillag Gizellával, aki 45 évi házasság után hosszú betegséget követően 2003-ban elhunyt.

 

Két gyermeke született: Zsuzsa 1959-ben, Kata 1966-ban. 9 unokája gyászolja: Zsuzsa gyermekei: Nóra és Máté, és férje Vas Péter. Katának 7 gyermeke született: Sára, Zsófi, Jonatán, Ráchel, Fanni, Szinan és Benjámin. A népes családban 4 dédunoka: Mátyás, Ian, Nil és Benett gyászolja, de a közeli napokban - amit Imre sajnos már nem érhetett meg - várható az ötödik dédunoka, Zorka érkezése is.

 

Emlékszem rá, hogy Imre milyen büszke volt a családjára, gyermekeire, - akik diplomás szociális munkásként – ugyancsak közösségi munkát végeznek, követve édesapjuk közösségért végzett tevékenységét.

 

Felesége halálát követően Imre Lilla nyugdíjas társunkkal élt életközösségben, akinek leánya Krisztina, unokája Sára is gyászolja. Lillával közösen végezték a Fővárosi Pénzügyőr Nyugdíjas Klubban a közösségi munkát.

 

Szakmai életéről is emlékezzünk meg: a pályakezdést követően több vámhivatalnál a VÁMŐRSÉG kötelékében dolgozott. 10 évig az 5.sz. Vámhivatalban (erre emlékezett mindig szívesen!), majd a 15. sz. és a 4.sz. Vámhivatalban, ahol Balogh altábornagy és Sárosi Gyula urakkal, a két ikonnal szolgálhatott együtt.

 

A Vám- és Pénzügyőrség 1964-es egyesítését követően később a VPOP Személyzeti Osztályára került, ahol igazán megmutathatta emberi értékeit, emberszeretetét, humanitását. Olyan emberekkel dolgozott együtt, mint az általam igen tisztelt Makai Pista, Müller György, Faragó Ambrus vagy az élők közül Fehér Sándor; akikkel 1988. december 31.-i nyugdíjazását követően is együtt dolgoztak a pénzügyőr nyugdíjasokért.

 

Időközben minden szaktanfolyamot jó eredménnyel elvégzett és angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett. A Személyzeti Osztályon elsősorban az oktatás szervezését, a tanítást gyakorolta a legszívesebben. Én is ennek kapcsán ismertem meg emberi kvalitásait.

Nyugdíjazása után, a rendszerváltást követően 10 évig különböző tanfolyamokon oktatta a klasszikus vámőri feladatokat jelentő vámjogot és vámtarifát.

 

A VP NYOSZ (Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasainak Országos Szövetsége) 1992-es megalakulásánál is bábáskodott, az egyik kezdeményezője és alelnöke lett a Nyugdíjas Szövetségnek. A közösségért végzett odaadó munkáját jellemzi az is, hogy lakóhelyén, a IX. kerületben  önkormányzati képviselő volt több cikluson keresztül

 

2006-ban a VP NYOSZ titkárának választottuk meg, akkor kezdődött közös munkánk, amikor is alelnöknek választottak meg Czikora András elnöksége alatt.

Közben a Fővárosi Pénzügyőr Klub igen aktív klubvezetője is volt 2017-ig. Szövetségünk legaktívabb társadalmi munkása volt, hihetetlen munkabírással és szervezőkészséggel látta el feladatát. Sokoldalúsága, munkabírása, kezdeményezőkészsége és nem utolsósorban a műveltsége ebben az időszakban csúcsosodott ki, különösen 2011-ben, a NAV NYOSZ megalakulásakor szerzett elévülhetetlen érdemeket.

 

2017-ben korára, egészségügyi állapotára hivatkozva nem folytatta hivatalosan a szövetségi titkári tisztséget, és a klubvezetői tisztséget a két fővárosi pénzügyőr klub összevonása után társ klubvezetőként folytatta munkáját.

Úgy folytatta a közösségért végzett munkát, mintha mi sem történt volna. Ugyanolyan szorgalommal, kitartással dolgozott tovább. Példa erre, hogy utolsó találkozásunkkor, a halála előtti utolsó keddi klubnapon is több kezdeményezést tett, amit sajnos már nekünk kell befejezni. Beteg volt, alig bírt járni, de kisántikált Pasarétre. A régi optimista életszemlélettel, humorral akarta folytatni közösségi munkáját.

 

Hihetetlenül gazdag életpálya szakadt meg. Olyan kiváló embertől búcsúzunk most, akinek személyisége, kitartása, műveltsége, emberszeretete, szorgalma révén, példaképként állhat valamennyiünk előtt.

 

Egész életében tanult, tanított, igazi humanista embernek ismertem meg. Azt szoktam mondani róla, hogy Imre az az ember, akinek egész életében egy rossz gondolata nem volt, aki még a rosszban is csak a jót kereste és találta meg. Ezt igazolhatja családja, kollégái és azok, akik jól ismerték, mint EMBERT!

 

Meg kell említenem kiváló írói mivoltát, sokoldalú és alapos írói munkásságát. A  mi Lapunk lelkes támogatója, valamint a Honlapunk legtöbbet közölt szerzője volt. Kiemelem aktuális történelmi tárgyú írásait, melyek igen széleskörű  tárgyi ismeretekről, alapos, feltáró munkáról tettek tanúbizonyságot.

 

Miután végiggondoltuk Tánczos Imre nyugállományú pénzügyőr alezredes emberi, családi és szakmai életútját, valamennyien más arcát látjuk: apát, nagyapát, dédapát, élettársat, rokont, barátot, kollégát, nyugdíjas társat.

 

Elköszönök tőle valamennyiünk nevében! 

Búcsút veszünk a NAV NYOSZ elnöksége, valamennyi nyugdíjas társunk nevében azzal az ígérettel, hogy IMRE emlékét megőrizzük!

 

Budapest, 2019. március 14.

Kaizinger Tibor,

nyugállományú pénzügyőr ezredes,

NAV NYOSZ elnök

 

Képek: Csík István

 

 

Asztali nézet