MENÜ

 

Vásárnap – vasárnap 

 

György napját követő hétvége vasárnapján, április 29-én tartották a Tahit és Tótfalut összekötő híd tövében, a gyönyörű Szentendrei-Dunaág melletti réten az idei első nagyvásárt. A két település csak a ’80-as években lépett frigyre, azóta is békességben él a víz két partján elterülő település. A szabadtéri rendezvényhez az időjárás ideális, az előkészületek precízek voltak: frissen kaszált rét, csábító gyerekprogramok, virág- és népi iparművészeti termékek, házi készítésű sajtfélék és sütemények gazdag kínálata csábította a népes vendégsereget.

A NAV NYOSZ Fővárosi Pénzügyőr Klubjából Kovács László szervezett látogatást erre a rendezvényre, mely iránt klubunkból tizennégy fő érdeklődött. Kis csoportunk együtt érkezett, de a vásárban ki-ki kedve szerint szétszéledt, és ízlése szerinti időt tartózkodott, kedve szerint fogyasztott, vásárolt, majd utazott haza.

Az évszázados hagyományok szerint Szent György napjához kapcsolódva megnyitották a gazdasági évet, mind a mezőgazdaság, mind az állattenyésztés előtt. Izgatott kis racka nyáj trappolt a rét közepén kialakított karámba, szürkemarha-fogat következett, majd néhány lovas bevonulása jelképezte az állatok tavaszi legelőre hajtását, minderre nyílt szentmisén celebrálva kért áldást a helyi plébános. Ezt követően a színpadot népzenészek vették birtokba, majd a gyereksereget kötötték le hagyományokat firtató találós kérdésekkel. Miközben a kicsik vursliban, népi játékok kipróbálásával és traktorozással szórakoztak, a mi kis csapatunk célba vette a sátrak kínálatát: mézet, sajtféléket, mangalica-készítményeket kóstoltunk, és leginkább csak gyönyörködtünk a szíjmesterek, ékszerészek, foltvarrók, szappankészítők egyedi, szemet gyönyörködtető, de elég borsos áron kínált termékeiben.

Néhány körös séta után jobban esett a Duna part árnyas hűvöse, illetve az illatokat követve kikötöttünk egy sátornál, ahol egy lángos, egy fröccs arányban (vagy ki-ki egyéb finomsággal) csillapítottuk éhségünket.

Jó hangulatban, érdekes programmal és kellő aktivitással töltöttük a napot – köszönjük Laci a tervezést, szervezést, gondoskodást!

UE

 

Képek és videó: Zsigmond Viktor ⇒

Fotók: Kovács László ⇓

Asztali nézet