MENÜ

 

Tuzséri meglepetések

 

Újabb mozaik kocka egészíti ki az általunk eddig ismert Lónyay-képet. (És valljuk be, Magyarország-képünket is.) Ezt köszönhetjük Borsi Bélának, aki meglepetést készített elő a záhonyi jubileumi ünnepség után delegációnk számára. Elautóztunk hát a közeli Tuzsérra, ahol Ferkovics Tibor polgármester részletesen bemutatta nekünk a tuzséri Lónyay-kastélyt, az egykori pénzügyminiszter, gróf Lónyay Menyhért kedvelt tartózkodási helyét. Eredetileg ide temették volna, de bizonyos akadályoztatás miatt végül Lónyán, a családi sírkápolnában lelt végső nyugalomra. 

A jelenleg üresen álló, jobb sorsra érdemes kastély, vagy inkább kúria és lakóinak történetét, viszontagságait nagy szeretettel, felkészültséggel és elkötelezettséggel ismertette a polgármester úr. Érdemes lenne figyelmet fordítani erre a megmaradt kincsünkre is a kastély felújítási program során! Ide ellátogatva nagyon baráti áron szállást is kaphatunk. 

Ugyanezt a lelkesedést, elkötelezettséget sugározta Bodnár Róbert tiszteletes úr, a nagyközség református templomának bemutatásakor. A templom már régóta itt áll, de a kertjében az ő elgondolása alapján alakítják ki fákból, cserjékből, virágokból az Emlékezés kertjét. Történelmünk meghatározó eseményeit követhetjük majd végig a botanika segítségével. Lenyűgöző maga az ötlet is!

Gados Júlia

 

 

Asztali nézet