MENÜ

 

 

Egy elit hadsereg obsitosai

 

 

Ami a diákoknak iskolakezdés, az a nyugdíjas pénzügyőröknek minden szeptemberben a finánctalálkozó. A dr. Balogh György nevével és hívó szavával fémjelzett önkéntes sorozáson az idén mintegy nyolcvanan jelentek meg. Tábornok Úr nem csak a toborzásban vállalt szerepet – sokan jöttek el az ő személyes invitálására -, de vendégei voltunk az asztalra feltálalt pogácsa, ásványvíz és egy kis tüzesvíz-kóstolóra is. Köszönjük a figyelmességét!

Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt a NAV NYOSZ elnöke, Czikora András is. Ez az az alkalom, ahol elsősorban az asztali beszélgetés dominál, a hivatalos köszöntőn, és a tavaly óta eltávozottak tiszteletére egyperces néma felálláson kívül nem volt egyéb protokoll.

Szokás szerint érkeztek az ország legtávolabbi zugából is, és sajnos el is maradtak ismerős arcok, remények szerint csupán egyéb családi program, és nem betegség vagy mozgásképtelenség miatt. Ők – anélkül, hogy neveket említenék -, hiányoztak. Voltak viszont jó páran, akik először vettek részt.

Név nélküli az eset, de hiteles: egy vidéki klubból érkező kolléganőhöz „csapódott” egy kolléga, aki eleddig sohasem vett részt budapesti találkozón. A regisztrációnál még bizonytalanul téblábolt, talán egy kicsit magányosan. Visszasündörgött a klubtársához, és azt mondta: minek kellett nekem ide jönni, hiszen senkit se ismerek… Aztán „nyakába ugrott” egy régesrégi közvetlen munkatársa, akivel egészen pontosan harminc éve nem látták egymást. (A felismerés mellesleg egy kézmozdulat, aztán a hangszín, és csak legutoljára a vizuális felismerés volt.) A közös ismerősök felfejtése közepette szóba hozta: „… amikor még Szűcs Gyula volt a főnököm…” – hiszen ő is itt van – derült fel a beszélgető társ, és odakísérte Gyula bácsihoz…

Továbbra is azt javaslom, egy ilyen rendezvényen bátran tekintsünk ki a saját köreinkből, szólítsuk meg a „gyanúsan ismerősöket”, mert hiszen az idő múlik, a vonások megváltoznak, nehéz felismerni egy pár évtizede nem látott személyt – ez bocsánatos bűn. Az egymásra találás öröme viszont annál nagyobb.

A résztvevők létszámát már említettem. De hogy fogyunk, kopunk, elmaradunk, az abból is látszik, hogy most először elfértünk a csak emeleti étteremben. Mondhatnám: kényelmesen. Sajnos. Őrizzük meg tehát az egykori „elit hadsereg” emlékét, élményeit, becsüljük meg egymást, tartsunk össze, amíg erőnk engedi. Hogy jövőre is legyen szeptemberi finánctalálkozó… Olyan kellemes, mint az idei volt.

 

Untener Erika

Fotó: Bircsák Adorján,

Bogschützné Gados Júlia képeit megtekintheted ide kattintva

  

                                                                                          

Asztali nézet