MENÜ

 

Kelebia- Nagykanizsa-Lendva

 

Május 14-én reggel 7.00 órakor esőben indultunk el Kelebiáról háromnapos nagybuszos kirándulásra. Az eső sajnos elkísért Bennünket egész utunk során, de ettől függetlenül kis átalakításokkal meg tudtuk valósítani az előre betervezett programokat és még ráadásul jól is érezte magát a csapat.

Kora délután megérkeztünk szálláshelyünkre, a König Hotelbe és a szobák elfoglalása után elfogyasztottunk egy kiadós ebédet. Igaz, hogy ez egy előre tervezett tóparti bográcsos halászlé helyett alakult így, de a kinti 7 fokos „melegben” esős kísérettel nem esett volna ilyen jól az ebéd.

Ebéd után következett a szemerkélő esőben városnézés, majd egy 100 főt foglalkoztató bútor üzemnek a meglátogatása, majd azért ellátogattunk rövid időre, a tópartra is, ahol végig kóstoltuk egy nagykanizsai barátom finom pálinkáit. Azért az italok nagyon jól estek a csípős hideg szélben.

Ennyi alapozás után vissza a szállodába és kezdődhetett a másik ottani borlovag barátom saját termelésű borainak estébe nyúló kóstolása, aki egyébként az idegen vezetőnk is volt a kiránduláson.

15-én reggeli után indultunk Szlovéniába, Lendvára. Azért itt a határon átkelés kicsit más, mint nálunk a szerb határ! Úgy mentünk át Szlovéniába, hogy még a nyomát sem lehetett látni, hogy hol volt valamikor az országhatár!

Rövid vásárlási lehetőség után elmentünk a Makovecz Imre által tervezett Művelődési házba ahol egy nagy ünnepségbe csöppentünk, kézműves termékek kerültek kiállításra és kínálásra!

A gyönyörű Szent Katalin templom megcsodálása után következett Lendva-hosszúhegy Vinárium torony, ami 53.5 méter magas és a tetejéről, optimális időjárási viszonyok között négy országba is be lehet kukkantani!

Az ebéd a híres CUK borházban volt, aminek a több finom saját előállítású bor kóstoltatásán kívül az a nevezetessége, hogy nagyon szép környezetben van és az ebédre felkínált finomságokat mind családi alapon állítják elő az ottani tulajdonosok! Külön szuper volt a fiatalasszony Éva felvezető és kísérő szövege. Mindenki dőlt a nevetéstől!

Következett, Dobronak ahol megcsodálhattuk Európa leghíresebb és legszebb Orchidea farmját. Itt évente több mint kettő millió orchideát állítanak elő. Amúgy pedig a látogatható része az egy igazi trópusi éghajlatú botanikus kert ahol az embernek olya érzése van, hogy az óriások birodalmában jár, hiszen olyan hatalmasra nő ott minden növény. Természetesen volt lehetőségünk kedvezményesen orchidea vásárlására is!

A Nagykanizsa felé vezető visszafelé úton még azért megálltunk Tótszentmártonban Vlasics Lajos borpincéjénél és elfogyasztottunk egy szuper marhapörköltet tarhonyával. Természetesen közben itt is ment a borkóstoló, finomabbnál finomabb borokkal!

Hogy a hangulat még emelkedettebb legyen volt élő zene is. Tangóharmonika és trombita! Lehetett nótázni és táncolni is!

Mondanom sem kell, hogy ilyen „kemény, fárasztó” nap után mindenkinek jól esett a pihenés!

16-án reggel a bőséges reggeli után 9.00 órakor startoltunk visszafelé. Azért még megálltunk Baján a Petőfi szigeten lévő Vizafogó Halászcsárdánál és búcsúzásképpen elfogyasztottunk egy szabadon választott finom ebédet!

Jó volt a program, jó volt a csapat, jól éreztük magunkat, amit a mellékelt fotók is igazolhatnak!

Horváth Zoltán

 

További képek megtalálható a

https://bobemorzsak.blogspot.com/2019/05/cuk-borhazban.html?spref=fb&fbclid=IwAR2H3toDge-IG3AKooHGlIK6yQ2JWj49bnvXvzw5iVglntOni26H1MYEIsk

 

https://bobemorzsak.blogspot.com/2019/05/orchideak-totszentmarton-baja.html?spref=fb&fbclid=IwAR01-NB_Tl6eZPeiN8BqJ80sYrFtoWxZEl55QwXXKZefdCzXo1jotjweMLk

 

 

Asztali nézet