MENÜ

 

Tisztújítás

 

Tisztújító küldöttértekezletet tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége küldöttei 2017. május 16-án. Tíz év közösségi munka után Czikora András nyugállományú vezérőrnagy, a szövetség elnöke nem jelöltette magát. Helyére egyhangúlag dr. Kaizinger Tibor nyugállományú pénzügyőr ezredest, az eddig vám- és pénzügyőri elnökhelyettest választották a küldöttek. 

A vám- és pénzügyőri elnökhelyettesi posztot Horváth Zoltán, az eddigi dél-alföldi régiófelelős tölti majd be. 

Varga Sándor adóügyi elnökhelyettes visszavonul, ezért helyére Horváth Attilát, a Győri Arrabona Adóügyi Klub vezetőjét választotta a küldöttgyűlés. 

A Szövetség titkára Tánczos Imre nem vállalta a jelölést, feladatkörére Bozányné Nemes Ritát választotta a küldöttértekezlet. 

Borsi Béla, észak-alföldi régiófelelős szintén visszavonul, helyére Nagy Gyulát, a Debreceni Pénzügyőr Nyugdíjas Klub tagját választották meg a küldöttek. 

A továbbiakban Csapó Imre, a Kecskeméti Pénzügyőr Klub vezetője látja el a dél-alföldi regionális összekötő feladatait.

b.g.j.

 

A küldöttértekezleten elismerések átadására is sor került, amit ide kattintva, míg az elnökségben történt változásokról a képes beszámolót itt nézhetitek meg.

 

 

Asztali nézet