MENÜ

 

Pozsonyi anziksz 

 

A NAV Komárom-Esztergom megyei Nyugdíjas klubja 2018. 05. 16-án Szlovákia fővárosát, Pozsonyt tűzték ki úti célul. 

Az oda vezető úton sokan arról beszélgettek, hogy milyen régen nem jártak ebben a városban, és kíváncsian várják, mi lett belőle.

Nos, volt meglepetés. Az oda vezető utat végig autópályán tettük be, így nagyon hamar odaértünk.  A Rajkai határátkelőhelyen éppen csak egy kis időnk volt nosztalgiázni, aztán már előttünk magasodtak Pozsony elővárosának toronyházai. Az elmúlt 20 évben itt egy önálló városrész alakult ki, kicsit messze a várostól, de messze annak zajától is.

A természethez való közelsége adja Szlovákia fővárosának igazi esszenciáját. A Duna végigkanyarog a városon, zöldellő partjai mentén a kerékpárutak már rögtön a központ után elkezdődnek. A vasútállomástól 30 perces sétára már a Kis-Kárpátok erdeiben sétálhatunk, hamarosan pedig feltárulnak előttünk a szőlőültetvények és a sípályák.

Aztán egyszer csak a Dunát átszelő Szlovák Nemzeti Felkelés hídján haladtunk át, amelyet a helyeik tréfásan UFO-nak neveznek, a híd tetején kialakított étterem formája miatt. A főváros két városrészét köti össze: Óvárosát Pozsonyligetfaluval. Jelképe volt a szocialista városépítészet diadalának, amelynek ára a történelmi zsidó negyed és Váralja lebontása. Ez a világ kilencedik legnagyobb egyben hegesztett hídja. Innen már csodálatos látkép tárult elénk a pozsonyi várral, ami egy 85 méter magas dombon áll, és először 907-ben említi a mai vár helyét a Fuldai évkönyv. Sajnos az egynapos látogatás nem tette lehetővé a várban kialakított múzeum megtekintését, de annak udvaráról megcsodálhattuk az alattunk elterülő várost és az azt átszelő Dunát.

Visszatérve a városközpontba gyalog folytattuk utunkat, és ismerkedtünk a belváros látnivalóival. Bájos óvárosa, a Stary Mesto, sokat ad hozzá Pozsony értékéhez a turisták szemszögéből. Szűk utcáin pasztell színű, 18. századi házak sorakoznak, a vár pedig éppen úgy őrzi a várost ma is, mint tette azt a középkorban. A Mihály-kapu, amelyen át bejutunk a belvárosba, Pozsony városfalának egyetlen megmaradt kapuja, gótikus alapjait a 14. század első felében fektették le. Az 1500-as évek elején megmagasították, mai megjelenését az 1750-es években végzett átépítés során nyerte el. Ekkor került Szent Mihály szobra az 51 m magas, ötemeletes torony tetejére. Ma a toronyban található a Fegyvermúzeum, az épület tetejéről csodás a kilátás az óvárosra. Innen jutunk el a Főtér

A központi és legfontosabb tere Pozsonynak, mely évszázadokon a katonai felvonulások és az ünnepségek színhelye volt. Funkcióját részben ma is őrzi, hiszen ütőere a városnak, karácsonyi és húsvéti vásárai országszerte híresek. A teret Pozsony egykor legnagyobb hatalommal bíró lakóinak házai övezik, közepén áll a reneszánsz Roland-szökőkút, amit Miksa király ajándékozott volt a városnak 1570-ben. A tér meghatározó épülete a 14. századi épületek összekapcsolásával kialakított, régi városháza, mely a legrégebbi városháza épület az országban. Benne működik a Városi Múzeum, ahol Pozsony története mellett középkori kínzóeszközöket is bemutatnak. A karácsonyi időszak mellett a tér a legszebb arcát tavasszal és nyáron mutatja, amikor a környező kávézók teraszai megtelnek vendégekkel. A séta után a sok-sok kávézó és söröző valamelyik teraszán kipihentük magunkat, majd elindultunk Dévény várához.

A Morva és a Duna összefolyásánál áll Szlovákia három legrégebbi vára közül az egyik. Az egykori Dévény falu ma már Pozsony városrészét képezi, ahol már az i.e. 5. században is létezett település. Előnyös földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a vár fontos szerepet töltött be a dunai kereskedelmi útvonalak ellenőrzésében és a Borostyán út egyik állomása volt. A Római Birodalomban határmenti erődként működött, majd a Nagymorva Birodalomban hadiállomás és kereskedelmi központ volt, Napóleon seregei 1809-ben rombolták le. A dévényi vár 1961 óta védett műemlék, napjainkban múzeum működik benne. A vár környéke csodálatosan parkosított, rendezett. A csodálatos kilátás mellett hangulatos kávézók, éttermek fogadják az ide látogatókat.

A csodálatos látványtól és tájtól feltöltődve, de már fáradtan ültünk vissza a buszra és indultunk haza. Rajkát elhagyva nemsokára Győrben voltunk, majd délután hat órakor búcsúztunk a csoporttól. 

Nagy élmény volt számunkra ez az időutazás, hisz az emlékeinkben élő régi, elhagyatott, szürke  Pozsonyból egy igazi világváros lett. Elköszönve az útitársaktól csak úgy fél füllel több embertől hallottam: ide vissza fogok menni, ezt megmutatom a családomnak is!

Major Mária

 

 

Asztali nézet