MENÜ

 

Veszteségeink

  

 

 

 

 

Gizike találkozása Petőfivel

Az Ambrusz házaspár – Jóska és Gizike – annak idején állandó résztvevői voltak a pénzügyőr nyugdíjasok számára általam szervezett autóbusz-kirándulásoknak. Nem velem kezdték a távoli utakkal való ismerkedést, akkor ők már gyakorlott turisták voltak sok tapasztalattal felvértezve. Ezekből osztott meg néhányat velem Jóska.

Felhívta például a figyelmemet arra, hogy egész napos kirándulás esetén, nyugdíjasokról lévén szó, biztosítani kell ebédelési lehetőséget. A későbbiek során ezt a tanácsot mindig megfogadtam. Gizike is gondoskodott arról, hogy emlékezetessé tegye jelenlétét.  Kárpátaljai kirándulásunk alkalmával 2007. május 24.-én Ungvár nevezetességeivel ismerkedve egy szépen gondozott park mellett haladtunk el, amikor Gizike váratlanul kivált a társaságból és határozott léptekkel a park közepén álló Petőfi-szoborhoz tartott. Közvetlenül előtte megállt, kivett a retiküljéből egy nemzeti színű szalagot és a szobor nyakába kötötte. Mi csodálkozva és kissé meghatottan néztük a közjátékot, hiszen a  Nemzeti dal szerzője, nyakában nemzeti színű szalaggal, szimbólumnak is gyönyörű volt. Mindezt a világszabadság lánglelkű költője szótlanul tűrte. Honvéd őrnagy korában nem volt ilyen engedelmes, mert nem volt hajlandó viselni a tiszteknek rendszeresített nyakkendőt, amiért Mészáros Lázár hadügyminiszter meg is dorgálta.

Gizikétől akkor nem kérdeztem meg, hogy előre megfontolt szándékkal hajtotta-e végre a „merényletet”, vagy rögtönzött. Ezt a mulasztásomat sajnos már nem pótolhatom. De aki még egyszer szeretné megtekinteni az említett Petőfi-szobrot, Ferenczy Béni remek alkotását, nem kell elmennie Ungvárra, mert a szobor eredetijét megtalálja Gyulán, a mását pedig Torinóban.

                                                                                                                                                             Kis István

 


 

 

Ezzel a szép Juhász Gyula verssel búcsúzik a Dunakanyar Pénzügyőr Klub szeretett nyugdíjas klubtársainktól:

Imrétől, Jutkától és Gizikétől

Emléküket örökre megőrizve!
 
 
 
"Nem múlnak Ők el kik szívünkben élnek,
 hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
 Ők itt maradnak bennünk..."
 
Simon Sándorné Márti

 


 

Megnyitottam a honlapot és egy ismerős arc nézett rám. A Gizike.

 

Az asszonynevét nem ismertem, nem egy klub tagjai voltunk, de sok közös kiránduláson, múzeumlátogatáson találkoztunk. A kirándulásokra mindig valamilyen finom süteményt hozott amivel aztán mindenkit megkínált a buszon.

Egy alkalommal egy különösen finom linzeres sütivel kínálta végig a társaságot. Mondtam is neki, hogy legközelebb elhozhatná a receptjét, hogy én is kipróbálhassam. Ó tudom én ezt fejből annyi éve csinálom mondta.

Mint tudjátok a  jó pénzügyőrnél mindig van papír és toll így előkaptam a jegyzetfüzetkémet és felírtam a süti receptjét, ahogy ő diktálta. Régi szokásom, hogy a süteményrecepteket olyan címmel írom be, a receptkönyvembe, akitől kaptam. Igy a Gizikétől kapott recept így van feljegyezve:

„Gizike linzer tésztája.”

Igy ha a arra lapozok a füzetben, vagy pont azt sütöm meg, mindig eszembe jut majd a kedves névadója.

Kazinczi Ferencné Judit,

Dunakanyar Pénzügyőr Klub

 

 

"Gizike linzer tésztája" recept ide kattintva olvasható el ⇒

 


 

Kedves Imre barátom! 

A honlapunkban a Rólad szóló első hír a döbbeneté, de az azt követő érzés az emlékezésé. Nem tudok némán és csendben maradni, mert a közelmúlt együttléte megszólalásra kényszerít. 

Két hete, hogy az itteni találkozóra jövet még együtt tettük meg vánszorgó igyekezeteddel a lépéseket. A véletlen rendező úgy intézte, hogy az akkori találkozón egymás mellett ültünk. Kevés emberre jellemző akrat és erő munkálkodott Benned, mely a másokért, a közösségért való tenniakarásban nyilvánult meg. 

A világ változik. Ez a természet rendje. 

Az idők során a nyugdíjas Szövetségben betöltött tisztségeid változtak. De egyvalami nem változott: minden helyzetben és körülmények között, a közösség képviselőjeként áldoztad, némi túlzással feláldoztad Magad. 

Nincsenek rá szavak, hogy meg tudjuk köszönni amit értünk tettél! 

Úgy gondoljuk, méltó Hozzád az idézet „Megtetted, amit megkövetelt a haza”. 

Nyugodjál békében! 

Budapest, 2019. február 26.

Melegh Imre

 


 

Én még most sem...

 Tánczos Imre alezredes Úr emlékére

 

Én még most nem tudok mit írni,

én még most nem tudok mit mondani,

én még most nem tudok mit gondolni.

Én most még krumplit sem tudok pucolni.

 

Most még nem!

Somoskőújfalu, 2019. 02.18.

Attilko

 


 

Az Észak-budapesti Adóügyi Klub tagsága együttérzését és részvétét fejezi ki, az elhunyt Ambrusz Józsefné Gizike, Szabóné Domonkos Judit,  Tánczos Imre, Dr. Prukner Attila és Medveczki Ottó családjának! Nyugodjanak békében!

 


 

Fiatalként nem törődünk az elmúlással, hiszen olyan felfoghatatlanul távol van az a nyolcvanadik, kilencvenedik év, amit oly nagylelkűen adunk magunknak. Aztán, ha betegség nem borítja fel a rendet, először elveszítjük idős nagyszüleinket, majd szüleinket és egyéb rokonainkat, s ahogy haladunk előre a korban, folyamatosan tűnnek el környezetünkből barátok, ismerősök is. Míg egyszer csak mi magunk kerülünk sorra...

 

Alig akartam hinni a szememnek: a Honlap újabb két gyászhírt tett közzé, mindketten a Fővárosi Pénzügyőr Klub tagjai. Még fel sem tudtuk dolgozni Tánczos Imre halálát, és már jött az újabb csapás!

Régóta nélkülöztük Ambrusz Józsefné, Gizike társaságát a klubéletből, mert súlyos betegsége nem tette lehetővé, hogy továbbra is közénk járjon. Ő egyike volt azon pénzügyőr özvegyeknek, akik férjük halála után is tagjai maradtak a klubnak, részt vett a programokon, kirándulások nem múlhattak el anélkül, hogy végig ne kínálta volna a társaságot a maga készítette süteményekből. Csinosan öltözött, adott a megjelenésére, nyolcvanas éveiben is eljárt tornára, érdeklődő volt, szóval mindent megtett, hogy kellemes társaság legyen. A fotóarchívumomban böngészve bukkantam rá arra a csoportképre, amely a Várban történt koszorzásunkkor készült a 150 éves jubileum évében. Mindannyian megdöbbentünk hirtelen jött, és véglegesnek bizonyult betegsége hírére. Most megszabadult földi szenvedésétől, nyugodjék békében!

 

Olyan szívósnak, nyavalyái dacára is életet igenlőnek tűnt Szabóné Domonkos Judit, aki csak nagyon indokolt esetben maradt távol a klubnapoktól. Például, ha Németországban élő fiához és családjához, imádott kis unokáihoz ment ki látogatóba. Remek humorát és jó íráskészségét sajnos nem tette közkinccsé, csak levélváltásaink során élvezhettem kitűnő stílusát. Műveltségét sem villogtatta például a műveltségi vetélkedőn, pedig széles érdeklődési köre folytán gazdag ismeretanyaggal rendelkezett. Mint gondolkodó ember, nem rejtette véka alá a kritikáit, emiatt néha nehezteltek is rá, de valahogy mindig el tudta simítani a dolgot.

Felesége volt annak a Szabó Sándornak, aki a kezdetek kezdetén tagja volt az első baráti körnek, amelyből végül kinőtt a Nyugdíjas Szövetség. Özvegyként ő is kitartott a pénzügyőrök mellett, így nagyon jó kapcsolatot ápolt a Dunakanyar Klubbal is. A Mátyás utcában tartott klubnapokon állandó helye volt egy bizonyos asztalnál, ahol szeptember óta már ő sem foglalhatott helyet, amióta kiűzettünk. De kijárt Pasarétre ő is, azon a bizonyos évzáró-évnyitó estebéden készítettem róla az utolsó fényképet. Kedves Judit, emlékeinkben tovább élsz! Nyugodj békében!

bgj

 


 

Imre bácsi!

Jutka!

Gizike!

Miért most indultatok el, a könnyek áztatásával járó menybe menő útra. Öt nap leforgása alatt mind a hárman itt hagytatok. Miért most? 

Elmentél Jutka Te is, az örök jó kedvet tanúsító, sok instrukciót, intelmet adó klubtárs. Mátyás utcai, verőcei klubnapjainkon mindig a megszokott asztalnál és helyeden, a kis társaságoddal együtt ültél, étkeztél. Ezeket soha nem feledjük.

És elmentél Gizike Te is, aki a csengődet (kisharangodat) a klubvezetés részére azért adományoztad, hogy ezzel utasítsuk csendben maradásra klubnapjainkon tagjainkat. Amikor harangodat a kezünkbe fogjuk venni, mindig Te fogsz az eszünkbe jutni.

 

Remélem lesz valaki, aki külön - külön is elmondja (leírja) a búcsúzás szavait. Én nem, mert csak könnyezve, érthetetlen szavakkal tudnám gondolataimat elmondani.

Hármótoknak had idézzem fel az ismeretlen (vagy ismert) költő vers sorát:

 

Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok, 
Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! 
Ha szép idő van, s kék az ég, 
Jusson eszetekbe sok szép emlék. 
Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok,
Inkább a szép dolgokon kacagjatok! 
Ha telihold van, az értetek ragyog, 
S azt jelenti, hogy boldog vagyok. 
Ha hullócsillag száll az éjféli égen, 
Akkor mondjatok egy imát értem! 
Én is imát mondok majd értetek, 
hogy boldog lehessen szívetek. 
Ha Rám gondoltok soha ne sírjatok, 
Hiszen a szívetekben jó helyen vagyok...

Netye Mihály 

 


  

Fájdalommal búcsúzunk, a családnak őszinte részvétünk!

Pécsi Pénzügyőr Nyugdíjas Klub tagsága

 


 

Biztosan százszor briliánsabb, veretesebb történetet tudnának felidézni a hozzá közel álló barátok, kollégák, nyugdíjas társak, mint amit én most leírok Vele kapcsolatban.

A Mi lapunk 20. évfordulójára, a meghívásnak eleget téve érkeztem a pasaréti rendezvényre Nógrádból, Géczy Attila kalauzolásával, a jelenlévők szemében teljesen ismeretlenül. Amint beléptem az emeleti nagy terembe, az ott várakozó meghívottak közül odalépett hozzám, és szelíden megkérdezte, hogy odaadom e a kabátom. Meglepetten nézhettem rá, mire ő mosolyogva mondta: "ne féljen nem fogom ellopni!" Nevetni szerettem volna, de az ott, és akkor bizony; nem volt helyénvaló. Helyette a szívem azon csücskébe zártam, ahol szeretett ismerőseim lakoznak.

A személyes üdvözlések kapcsán tudtam meg, hogy Ő Tánczos Imre, a NAV NYOSZ egykori titkára. Rendszeres honlap látogatóként (az Olvasóink tollából rovatból) valamennyi ismeretterjesztő cikkét örömmel olvastam.

A rendezvény alatt megtapasztaltam barátai, kollégái, feléje áradó féltő, óvó szeretetét. Szelíd, humoros, gondoskodó lényét most sem tudta megtagadni, mindenkihez volt kedves szava. Nekem is megmutatta, hogy merre találom a büfét, a mosdót. A jelenlévőket pedig a legfinomabb vörösborral vendégelte meg. Ilyen volt az én első és sajnos utolsó találkozásom Tánczos Imrével.

Legyen számára békesség a hosszú úton, hogy majd méltó nyughelyére kerülve, néha a NAV nyugdíjasaira is vethessen egy szelíd, humoros pillantást.

Szilágyi Gáborné, Nógrádi adóági nyugdíjas klub tagja

 


 

Amikor február 19-én 1 óra előtt felmentem a honlapra, akkor még nem gondoltam, hogy kegyetlen és szörnyű hírt tudok meg. Már a honlap háttere is nagyon szomorú és más volt mint az előző napon.

GYÁSZOLUNK!

Ide kerülnek a Nyugdíjas Szövetség tudomására jutott NAV jogelőd és most már jogutód kollégák halálhírei.

A GYÁSZOLUNK linkre kattintva nem akartam hinni a szememnek. Akivel többedmagammal még egy hete Pasaréten voltam az előző évi évzáró idei évi évnyitó összejövetelen NINCS TÖBBÉ az élők sorában!

Tánczos Imrét nem tudom pontosan, de legalább 37 éve ismertem, ugyanis 1982-ben az alapfokú szaktanfolyamon nála vizsgáztam!

Úgy emlékszem legközelebb akkor találkoztunk, amikor nyugdíjba kerülésem után 2005-2006 táján a vezetése alatt álló Budapesti Pénzügyőr Klub tagjai sorába kerültem. Imre vezette a Mátyás utcai klubot és emellett a Nyugdíjas Szövetség titkára is volt egyszemélyben.

Imre mindig tele volt nagyon jó ötletekkel, programokkal tele volt életkedvvel. A szokásos keddi klubnapokon kívűl mindig nagyon jó színvonalas programokat talált ki. Vezetésével évek óta a klub baráti kapcsolatban volt az apaji Tavaszváró Egyesülettel, melynek során tavasszal Apajon, ősszel pedig Budapesten találkoztunk.

Fontosnak tartotta a költészet napjáról való megemlékezést és ez a IX. ker. Önkormányzattal közösen József Attila Emlékházánál a Gát utcában való koszorúzással meg is történt.

Nemzeti ünnepeinkről klubnapokon mindig megemlékezett.

Fontosnak tartotta továbbá hogy decemberben az egyedülállók meghívást kapjanak egy kis süteményre, teára, tehát ne egyedül, hanem közösségben legyenek.

Imre még 83 évesen is energikus volt, tele vitalitással, életkedvvel, tervekkel. 

És 19-én, kedden olvasom a honlapot hogy TÁNCZOS Imre életének 84. évében rövid szenvedés után elhalálozott.

A hír letaglózó volt! Lénye, kisugárzása nagyon fog hiányozni! Már most nagyon hiányzik!

Ezeket már mindig felülről fogod intézni nekünk.

Nagy veszteség hogy elmentél közülünk, nagy veszteség a pénzügyőr társadalomnak. Nagy űrt hagysz magad után és a jövőben is fogjuk érezni hiányodat, sokkal kevesebbek leszünk a programjaid nélkül. Hétköznapokká szürkülnek majd az együtt töltött ünnepek!

Búcsúzom Tőled Imre: Zelenka István.

 


 

Nemrégen hívott Imre bácsi, hosszasan beszélt legújabb tervéről, megbeszéltük, hogy „együttműködünk”, segítem tervének megvalósítását.

 

Pár napja hívtam telefonon ebben az ügyben, nem vette fel a telefont, vártam visszahívását…

 

Ma reggel hajnalban induláskor láttam lányának bejegyzését a facebookon. Nagyon megviselt, hiszen lett volna miről még beszélnünk…

 

Most készülő könyvemben szerepelni fog, hiszen bekerült a koszorúzásról egy kép ami a Mátyás utcában készült.

 

Sokat segített a múzeumnak adományaival és munkájával, emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

Turi Zsolt, pénzügyőr őrnagy, kulturális főreferens

 


 

Lónya Község Önkormányzata és a polgármester asszony őszinte részvétét nyilvánítja a hozzátartozóknak.


 

Egy bizonyos kor után szeretnénk alkudozni a sorssal, hogy még egy kicsit tovább lehessünk szeretteink, barátaink körében, miközben félünk is az utolsó pillanattól, s főként: az odáig vezető úttól. De ugyanígy félnek azok is, akiknek beteg vagy idős hozzátartozójuk, barátjuk van: hogyan fogjuk tudni elviselni majd a hiányát...

Mert mindenki űrt hagy maga után, amit emlékezéssel próbálunk kitölteni szánni való igyekezettel. De csak így lehet a veszteség okozta fájdalmat valahogyan enyhíteni! Sokunk számára eljött ismét az emlékezés ideje.

T Á N C Z O S  I M R E

személyében szeretett kollégánkat, a közösségért még 83 éves korában is az utolsó pillanatig munkálkodó kedves barátunkat veszítettük el. Legutóbbi bonmot-i még fülünkben csengenek, derűs fényt csempészve szomorú szívünkbe...

Drága Imre, nyugodj békében! Nagyon fogsz hiányozni!

b.g.j.


 

Megrendülésemben

 

Csak a csend, és csak a gyász.

Könnytelen, néma ordítás.

Nem hiszem el, újra és újra,

Hogy elindultál a végtelen útra!

Félárvák leszünk nélküled,

Színehagyott, képlékeny tömeg.

Máris hiányzik a szavad, a kezed,

Ezernyi tréfád és megannyi terved,

Lassuló, óvatos járásod,

Zűrzavarban is példás modorod,

Kimeríthetetlen, számos ötleted

Félkészen megy a mennybe veled.

Elutazott a mi Táczink, Imrusunk,

Ki életében sosem panaszkodott,

Halálában egy jajszót se mondott,

Hogy ne okozzon senkinek se gondot.

Halt, ahogy élt: csendesen,

Megbékélve, tisztességesen.

Imruska! Csak a föld lesz, mi eltemet.

Emléked csordultig tölti a lelkeket!

(Istenem, mért ily kegyetlen méred az ihletet?)

u.e.


 

Kedves Imre bácsi! 

Pár napja, február 8-án találkoztunk. Eljöttél a kiállításmegnyitónkra. Szerényen meghúzódtál a bejárati ajtónál, de daliás alakod kitűnt a tömegből.

Intettünk egymásnak, köszöntem szememmel is, hogy eljöttél. Valaki szerencsére átadta a helyét és leültél. Engem elkapott a megnyitó forgataga, a sok ember, és csak később tudtunk néhány mondatot beszélgetni. Örültünk egymásnak, gratuláltál, én tiszteletből magáztalak és te mindig rám szóltál, hogy tegeződünk.

Elkérted a kiállításmegnyitónk színes meghívóját, hogy elteszed emlékbe.

Összefutottál régi pénzügyőrös közös ismerőssel is, és egy kicsit nosztalgiáztatok.

Beszéltünk az általad szervezett  "Élethosszig alkotva" és a "Lencsén keresztül" pályázatokról, kiállításokról.

Jól éreztük magunkat. 

Kértél egy pohár buborékos ásványvizet, azután szépen csendben távoztál. 

Mint ahogy most is.

Köszönöm, hogy velünk voltál.

Fogarasi Lászlóné Éva

 

 

Asztali nézet