MENÜ

 

Dunai szafarin a pécsi nyugdíjasok

 

A pécsi Pénzügyőr Klub október közepén egy dunai szafarit szervezett Mohácson, mivel a Duna-part aranyló fái és a kései napsütés újra a természetbe csábította a tagságot. A vízitúrára meghívást kaptak a Baranya megyei adóági klubtagok is, akik örömmel csatlakoztak hozzánk. Így egy csapatként, de több részletben indultunk útnak az ősz jeleit mutató, de még napsütéses, párás, néhol felhős reggelen.

 

A buszról leszállva a Duna-parta indultunk, ahol kellemes kis itóka és egy kis harapnivaló várt bennünket. A sok parkoló álomhajó között eltörpült a mi kis motorosunk, „Ficánka”. A hajó mérete nem engedte, hogy egyszerre szálljunk vízre, ezért tizenegy fős kis csapatokban hajtottuk végre az expedíciót a már lassan kiapadni látszó Dunán. Három részletben közelítettük meg a déli határt, majd kellő időben megfordulva újra Mohácsot. Az első két csapat egy homokzátonyon csaknem fennakadt, de rátermett hajóskapitányunk a feladatot megoldotta, és mindenki szerencsésen partra tett.

 

A hajózás során az őszi erdő egységes látványán túl mindenki mást és mást láthatott. Ki egy folyóhoz ballagó nyájat, ki kormoránokat, ki szürke gémet, ki pedig vadkacsákat pillanthatott meg.

 

Senki sem maradt élmény nélkül az egy órás szafarin a Duna-Dráva Nemzeti Park ártéri területén. A hajókázási napot stílusosan a közeli „Révkapu” vendéglőben egy kiadós mohácsi halászlével zártuk.

 

Megállapítottuk, hogy ismét egy tartalmas együttlétben volt részünk a jó levegőn, varázslatos környezetben. Ezt a programot is jó szívvel tudjuk ajánlani szövetségünk valamennyi klubjának.

Fischer Péter

Pécsi Pénzügyőr Nyugdíjas Klub

 

Képes beszámoló ⇒

 

 

Asztali nézet