MENÜ

 

 

 

Örömünnep

 

Az ő kedvéért utazott ide Borsi Béla Záhonyból, Bukovics Benjámin Hegyeshalomból, Jenőffy Miklós Sopronból, hogy a sok budapesti kollégát most ne is soroljam. (Úgyis látható mindenki Bircsák Dóri fotóin.) A „nagy öregeket” azért emeljük ki: Mészáros Anika, dr. Ódor József, Fehér Sándor, Nagy Kálmán, Bányai László, dr. Király Vince, Kis István, dr. Bernáth István, Sárosi Gyula. Nagyon jó volt beszélgetni a régen látott munkatársakkal, felidézve az egykor várva-várt, de az összevonással megszüntetett országos találkozók hangulatát.

Dr. Balogh György altábornagy úr meghívására jöttünk össze Pasaréten, hogy (leírni is képtelenség) nyolcvanadig születésnapját megünnepeljük. Nem csak hangoztatja, hogy jó kis csapat voltunk/vagyunk, de ő maga is sokat tesz azért, hogy ez így is legyen. A 15. sz. Vámhivatal munkatársaival évenként nosztalgia vonatozásra indul Hegyeshalomba, majd kezdeményezésére szeptemberenként Pasaréten jövünk össze jó néhány esztendeje. Vámosként indulva végigjárta a lépcsőfokokat, s az évtizedek alatt egészen az országos parancsnoki beosztásig emelkedett pályafutása. Nyugdíjasként aktívan és szívesen részt vesz a fővárosi pénzügyőri klubéletben, örömünkre jól érzi magát köztünk.

Születésnapi köszöntőt mondott a Szövetség nevében Czikora András elnök, Tánczos Imre titkár pedig átadta az Országos Széchényi Könyvtárból származó emlékalbumot, amely az ünnepelt születésének napján, ill. másnapján történt eseményekről ad hírt a Népszava 1936-os számából szemezgetve.

Sokan csodálták meg az Untener Erika remek ötletéből fakadt plakátot, amely Balogh főnök egyik nagy szenvedélyére, a vitorlázásra utal, ügyesen szerepeltetve rajta a meghívott vendégek nevét is.  Vitorlás trófeák is láthatók voltak az alkalmi kis kiállításon, amellyel vendéglátónk lepte meg az érkezőket, közzé téve a hajdani első, és a közelmúltban átvett vélhetően utolsó, altábornagyi kinevezését. A sok-sok ajándék közül kiemelkedik még egy, amely szintén Erika nevéhez köthető. Ő találta ugyanis azt a verset, amit végül – mint egy színes virágcsokrot – többen összeállva olvastunk fel. Ebben az volt a csoda, hogy mindenki első szóra vállalta a szereplést. (A főnökért mindent!)

Természetes, hogy sok nevetés, ugratás, vidám visszaemlékezés tarkította az ünnepi összejövetelt. De helye volt egy kis elérzékenyülésnek is abban a szeretetteljes légkörben. Hiába, az évtizedek mitsem koptattak azon a híres kisugárzáson, amely dr. Balogh György altábornagy úrból, a sármos férfiúból árad.

 

Isten éltesse sokáig!

Bogschützné Gados Júlia

(Fővárosi Pénzügyőr Klub)

 

 

Fotó: BIRCSÁK Adorján (Fővárosi Pénzügyőr Klub)

 

 

Asztali nézet